2017. március 30., csütörtök

Kisebbségek ismerkedése



A vörösvári Schiller gimnázium szervezésében török, bolgár, cseh, német és magyar diákok töltöttek egy délelőttöt a Svábházban. A  gimnazisták egy nemzetközi projekt résztvevőiként azt a feladatot kapták, hogy megismerjék egymás kisebbségeit, legyen az vallási- vagy nemzetiségi csoport. A közös nyelv a német volt.

Így tudtuk meg, hogy a török gyerekek a katolikus, a bolgárok az örmény, a csehek és a németek a szorb (a németországi Lausitz környékén élő szlávok), a magyarok a sváb kisebbség kultúrájával szeretnék a résztvevőket megismertetni.

A Svábház egykori lakóinak, a Posovszky családnak a története hűen tükrözi a magyarországi németek XX. századi sorsát.  A diákok odaadó figyelemmel és átéléssel hallgatták a Svábház vezetője által írt és Horányi Zsófi szájából sváb nyelven elhangzott „Trei Krumbien” („Három szem krumpli”) novellát, mely igaz történeten alapul.  

A megható csendet Irén néni hívó szava törte meg, aki a diákokkal „Királdi Kropfét”, azaz csöröge fánkot sütött. Ebéd előtt mindegyik nemzetiségi csoport elénekelt saját nyelvén egy-egy dalt, ekkor jött a bableves krumpligombóccal és desszertnek a csörögefánk.

Az interaktív-szekrényünk is felkeltette a diákok érdeklődését, szívesen magukra öltötték a solymáriak egykori hétköznapi viseletét.

Köszönet a Schiller Gimnázium projektkoordinátorának, Gerd Plambeck tanár úrnak, hogy érdemesnek találta a solymári Svábházat egy nemzetközi projekbe beilleszteni.


















2017. március 23., csütörtök

Legyen Ön is Svábbogárka!

Vágó István kvízmester sváb alteregója Herr Schneider, azaz Surman-Majeczki Martin április elsején, szombaton 18 órakor Solymárra látogat. A Svábházban lehetőséget kapnak
a solymáriak mellett szentiváni és vörösvári vendégeink is, hogy felmérjék ismereteiket a magyarországi németségről. Kíváncsian várjuk melyik csapatból kerülnek ki a milliomosok.
Hogyan kell a "Legyen Ön is Svábbogárka" játékot játszani?
A csapatok tagjai néhány kérdés megválaszolását követően vehetnek részt a műsorban. Ezek után a magyarországi németség történetéről, földrajzáról, szokásairól, irodalmáról, nyelvjárásáról és jelenéről faggatjuk a versenyzőket. Ahogy a "Legyen Ön is milliomos" játékban, úgy itt is lehetséges a felezés, a segítségkérés a közönség soraiból, illetve telefonon. Ebben a játékban nincsenek vesztesek, fájdalomdíjakról gondoskodunk!


                                        Surman-Majeczki Martin műsorvezető

2017. március 22., szerda

A jó kuglóf titka

A jó hangulatú estéről beszéljenek a fényképek. Örömmel adjuk közre a receptet. És, ne feledjétek, a JÓ KUGLÓF TITKA: a sütőbe egy tálba vizet kell tenni!
Hozzávalók:
  • 50 dkg liszt
  • 10 dkg porcukor
  • 2,5 dkg élesztő
  • 3 dl tej
  • 4 tojás sárgája
  • 10 dkg olvasztott vaj
  • 1 csipet só
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 citrom reszelt héja
  • kakaópor
Elkészítése:

  1. A langyos tejbe belerakjuk a cukor felét és az élesztőt majd várunk, amíg megkel,
  2. Beleszitáljuk a lisztet és hozzáadjuk a többi hozzávalót,
  3. Addig gyúrjuk, amíg a tészta "elválik" az edény faláról és a kezünkről. (ha kell tegyünk hozzá még lisztet)
  4. Ezután megfelezzük a tésztát, az egyik felébe kakaót szórunk és összegyúrjuk,
  5. Két hengert sodrunk, majd összefonjuk,
  6. Kuglóf formába helyezzük, majd tovább kelesztjük,
  7. Előmelegített sütőben kb. 45 percig sütjük, de tegyünk a sütőbe hőálló tálba vizet!
  8. Vaníliás porcukorral tálaljuk. 








Niki megtanított marcipánból rózsát készíteni.





2017. március 13., hétfő

Sikeres volt a szombati bőrözés

Zentai Hilda vezetésével a szombati bőr-workshopon tetszetős övek, szép karkötők és pénztárcák készültek. Akik eljöttek ezen a szombat délutánon a Svábházba, nem bánták meg! Sok mindent megtanultunk a bőr természetéről, megmunkálásáról, egy-két mesterfogás bemutatásával már a legkisebbek is széleztek, szegecseltek, fontak és festettek. Elhatároztuk, hogy májusban folytatjuk: telefontokot, karkötőt, pénztárcát szeretnénk legközelebb készíteni. Köszönjük Hilda! 












2017. március 7., kedd